1988. november 30-án született Éder Krisztián, azaz SP. Becenevét Speedy Gonzales-ről kapta. Már gyermekkorától kezdve szorosan kötődött a zenéhez. 8 évig tanult zongorázni és énekelni a Soproni Zeneiskolában. Sok-sok stílus és zenei irányzat után 12 éves korában kötött ki az R&B/Hip-Hop zenénél. Két barátjával kiegészülve dalokat csináltak saját maguk szórakoztatására. Később még ketten csatlakoztak a csapathoz, így alakult meg a Helyszínelők formáció. A bandának egy kislemeze készült el, volt pár fellépése is, de 2005-ben megszűnt.
A formáció feloszlása után SP szólókarrierbe kezdett. 2006-ban készült egy 6 számos EP lemeze Srác a szomszéd házból címmel és hozzá egy alacsony költségvetésű internetes videoklip is Kérlek hogy címmel. Ez a szám jelentette SP-nek az áttörést.
Ezt követően csinálta meg első albumát Kölyök címmel, amelyen 13 szám hallható és olyan nevek működtek rajta közre, mint Siska Finuccsi vagy FankaDeli. SP második internetes videoklipje az ezen az albumon szereplő Holnaptól című számhoz készült.
2007 végén SP-t megválasztották az év Hip-Hop felfedezettjének, ami nagy elismerés volt a fiatal rappernek. Később az Animal Cannibals által rendezett It's Right Hip-Hop Jam-en 3. helyezést ért el. Ennek is köszönhetően bevették egy hazai underground kiadóba, a Mideastouch crew-ba, ahol olyan nevek vannak jelen közreműködőként, mint például Pixa, a Hősök vagy Fluor Filigran. 2008 júniusában SP elkészítette második albumát, a Standardot, melynek Pixa volt a producere.
Az első kislemez és videoklip az Állj meg című számból készült, amely Sp első olyan klipje, amelyet játszottak a magyar zenei csatornák is. A dal és a klip sikerét jelzi, hogy VIVA TV slágerlistáján a 2. helyet érte el. Az album rendkívül jó kritikákat kapott a hazai újságoktól és webmagazinoktól.
SP-t az Állj meg sikere után több hazai nagy kiadó is megkereste lemezszerződéssel, de az ő választása egy új, hazai kiadóra esett, a Bedlam Records-ra. A kiadó vezetője Papp Gergely és olyan előadói között van Pixa, Deeja, Papa Jo, Hybrid és a V.S.O.P..
A második kislemez SP Kérlek hogy című számának felújított változata, amely Kérlek hogy II címmel debütált a VIVA TV-n 2008. október 2-án.
2009. június 4-én SP történelmet írt a VIVA Cometen, ugyanis megnyerte mindkét díjat, amiben jelölték (Legjobb új előadó, Legjobb férfi előadó). Ilyen még sem előadónak, sem csapatnak nem sikerült eddig a Cometen. Ezután SP leszerződött a Gold Recordsszal.
2009. augusztus 29-én jelent meg SP harmadik albumának első kislemeze és videoklipje, mely a Kép Maradsz című számából készült, mellyel első alkalommal vezette a VIVA Chart-ot.
2009. november 30-án (SP 21. születésnapján) jelent meg SP harmadik albuma SPECIAL címmel, mellyel első alkalommal került fel a Magyar Albumeladási Listára. Ez az albuma eltér az előzőektől, mivel nem Rap album, hanem inkább Dance/Pop stílusú és az eddigi számos közreműködéssel ellentétben csak egy duett hallható rajta, mely a Megasztár 4. szériájából ismert vietnámi származású R&B énekesnővel, Hiennel készült.Az albummal párhuzamosan megjelent egy riportkönyv, mely az énekessel készült és az SP-ről szóló történetek mellett eddig soha nem látott fotókat is tartalmaz.
Év | Album | Legmagasabb helyezés | Minősítés |
---|---|---|---|
MAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez | |||
2006 | Srác a szomszéd házból
|
||
2007 | Kölyök
|
||
2008 | Standard
|
||
2009 | Special
|
11 |
Év | Dal | Legmagasabb helyezés | Album | ||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
VIVA Chart | MAHASZ Editors' Choice | MAHASZ Rádiós Top 40 | MAHASZ Dance Top 40 | EURO 200 | |||
2008 | Állj meg | 2 | Standard | ||||
Kérlek hogy II | 14 | ||||||
2009 | Kép maradsz | 1 | Special | ||||
Összesítés | |||||||
1. helyezet számok | 1 | ||||||
Top 10-be bekerült | 2 | ||||||
Top 40-be bekerült | 3 |
SP az éneklés mellett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció Tanszékre jár, ahol fényképésznek tanul. Az zenével szerzett népszerűség következtében SP keresett divatfotós is lett. Munkakörébe tartozik a magazinfotózás (VJ Ada/Bánszki Adrienn, Zimány Linda) és az albumfotózás (Barbee - Popsztár, Lola - Lola 3). Egy új technikával a saját albumborítóit is ő maga fotózza.